The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 33

Louis, ahogy ígérte négyre ott volt értem, egy percet sem késett. Összekapkodtam a cuccaimat, majd kocsiba szálltunk, de furcsálltam viselkedését, mert egész úton síri csöndben volt. Úgy viselkedett, mintha meg lenne sértődve és nem értettem miért, így úgy döntöttem, ha megérkeztünk rákérdezek. Kinyitotta előttem az bejárati ajtót, majd bezárta magunk után, én pedig levettem a cipőmet, meg a kabátomat.
Louis kézbe vette a termosztátot és föltette a fűtést, majd eltűnt mellőlem és szó nélkül felment az emeletre. Esküszöm, néha úgy éreztem, az agyamra megy! Ledobtam fekete válltáskámat a nappaliban, majd utána mentem. Az első tippen a háló volt, hisz feltételeztem átöltözik és szerencsére nem tévedtem. Épp a pólóját húzta át a fején, amikor beléptem az ajtón.
- Éhes vagy? – kérdezte, de hangja elég flegma volt, bár az is lehet, hogy csak beképzeltem magamnak. Honnan tudhatnám?
- Figyelj, ha Bruce miatt vagy ilyen, nem történt köztünk semmi, elhiheted. – biztosítottam, mert őszintén szólva, nem igen volt más ötletem viselkedése okára.
- Mi? – húzta föl a szemöldökét. – Ja, nem. Nem az a probléma. – nevetett fel, azt hiszem, kínosan érezte magát.
- Hanem? – tettem karba a kezem.
- Mi bajod van velem? – szegezte nekem a kérdést hirtelen. Értetlenül ránéztem, mert fogalmam sem volt miről beszél.
- Semmi. – vágtam rá.
- Akkor miért nem akarsz velem aludni? – fonta össze ő is karjait a mellkasa előtt. Na, várjunk, valamit nagyon félreérthetett.
- Ki mondta, hogy nem alszom veled? – értetlenkedtem.
- Te írtad, hogy nem hozol ruhát alváshoz. – felelte azonnal.
- Mert arra számítottam, te majd biztosítod nekem ezt a saját ruhatáradból, mármint... mégis csak jobb egy Louis illatú pólóban aludni. – dőltem az ajtófélfának mosolyogva. Ajkaival egy „o-t" formált, ahogy felfogta a dolgot.
- Ezt azt jelenti, hogy itt alszol? – kérdezte egy csöppet izgatottan.
- Hát, ezek után muszáj lesz helyet szorítanod nekem az ágyadban, mert anya úgy tudja Eve-nél alszom. – nevettem fel és mire észbe kaptam ő már előttem volt és a derekamnál fogva húzott közel magához. Lábujjhegyre álltam, hogy elérjem ajkait, de ekkor ő a fenekem alá nyúlt és könnyedén felemelt.
- Valahogy megoldjuk. – mondta, miközben én lábaimat a dereka köré fontam, átöleltem a nyakát és így csókoltam meg őt. Óvatosan a falnak szorított, miközben tovább kényeztette ajkaimat nyelvével, majd mikor ezt megunta, kérdés nélkül betört a számba és nyelvemmel folytatott tovább érzéki játékot.

***

Úgy mentünk le a lépcsőn, hogy közben a hátán csimpaszkodtam, semmi kedvem nem volt elengedni őt.
- Jól érzed magad odafent? – kérdezte nevetve, ahogy leértünk a nappaliba.
- Uhum. – csókoltam meg a nyaka oldalát. – De letehetsz, ha nehéz vagyok.
- Nehéz? A negyven kilóddal? Igazad van, nehogy sérvet kapjak. – kacagott és a kanapéhoz vitt, én pedig lemásztam a hátáról, de mire észbe kaptam, már ismét nem a lábaimon voltam, hanem a karjai közt, úgy ahogy az emeleten voltam.
- Honnan veszed, hogy negyven kiló vagyok? – húztam föl a szemöldökömet, mert ugyan annyi voltam, elég rémisztőnek tartottam, hogy tudja, milyen súlyban vagyok.
- A tasitanárod vagyok, rémlik? – bökte meg orrával az orromat, majd nyomott egy apró csókot a számra.
- Ja, tényleg. – forgattam meg a szemem. – Ki kellett tölteni azt a papírt még év elején. – sóhajtottam, majd elengedtem a lábaimmal derekát, ő pedig leengedett a földre.
- Mit szólnál, ha rendelnék neked pizzát? Semmi kedvem most főzőcskézni. – simított végig a haján és már vette is elő a telefonját.
- A pizza mindig jöhet. – rántottam vállat, majd ledobtam magam a kanapéra, épp akkor, amikor Cliff felugrott rá. – Margaritát kérek.
- Rendben, én meg majd lopok belőle egy szeletet. Nem vagyok most olyan éhes. – húzta el a száját. Felvontam a szemöldököm, miközben felé kaptam a fejem.
- Mi az? – kérdezte. Nem szóltam egy szót se, csak értetlenül fürkésztem az arcát, ahogy ő is az enyémet.
- Sok mindenen osztozhatunk. Lakáson, ágyon, még akár takarón is, de ha pizzáról van szó, az csak. Az. Enyém. – mondtam nyugodt hangon, mégis félelmetes hangnemben. Lou felvonta a szemöldökét, de nem mert szólni. – Ez egy íratlan törvény, Louis, jobb, ha tudod. – mutattam rá. Pislogott kettőt, majd végül bólintott egyet.
- Jó, szóval rendelek neked egy Margaritát, magamnak meg egy sonkásat. – helyesbített és a füléhez emelte a telefont.
- Így mindjárt más.