The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 24

*Louis szemszöge*
Miután Olivia fölvette a tegnapi ruháját és megitta a teát amit főztem neki, kocsiba szálltunk és elindultunk hozzájuk. Az ablaknak dőlt és álmosan behunyta a szemét, miközben én váltottam a sebváltóval.
- Rühellem a keddeket. – motyogta morcosan.
- Jobban, mint a hétfőket? – kérdeztem szórakozottan, hátha jókedvem rá is átragad, de nem jártam sikerrel.
- Én minden napot utálok. – mondta flegmán, majd felsóhajtott. – Meséltem már mennyire utálom a sulit? – kérdezte és felém fordította a fejét.
- Nem, de feltételeztem. – szorítottam meg a kormányt és befordultam az utcába.
- Mindenki annyira idióta és idegesítő, esküszöm, legszívesebben gépfegyverrel járnék be reggelente. – tette karba a kezét és kibámult a szélvédőn. – Néha kedvem támadna csak... legyilkolni mindenkit. – rá pillantottam, de ő nem nézett rám. Tipikus kamasz felfogás, meg tudtam érteni őt, legalábbis, próbáltam, végül is, nem olyan rég volt az a tinédzserkor, nem igaz, Louis? – vagyis ezzel próbáltam nyugtatni lelkemet, miszerint nem vagyok még annyira öreg.
- Még engem is? – szaladt föl a szemöldököm.
- Nem mindig... Te egész jó fej vagy. – motyogta, én pedig elmosolyodtam, mert tudtam, ez haladás.
- Még akkor is, ha megbuktatlak? – érdeklődtem, mire ő hirtelen felém kapta a fejét, de végül vállat rántott.
- Leszarom. – csak ennyi volt a válasza és azt hiszem, magában elrebegett egy imát, amiért megérkeztünk hozzájuk. A kilincshez nyúlt, majd kiszállt. – Jössz vagy mi? – ráncolta a homlokát.
- Jó ötlet ez? – kérdeztem vissza.
- Gyere már a jó Isten áldjon meg, nincs mitől tartanod! – morogta, majd bevágta a Range Roverem ajtaját.
Felsóhajtottam, majd kiszálltam és miután bezártam az kocsit, utána mentem.
- Biztos vagy benne, hogy nincsenek otthon? - néztem körül, de nem láttam semmi gyanúsat. A kulcsaival babrált, majd kitárta az ajtót és belépett rajta. Nemtörődöm módjára lerúgta a cipőjét és én is kiléptem az enyémből, ő pedig megragadta a karomat és az emelet felé kezdett húzni.
Behúzott egy szobába, majd becsukta magunk után az ajtót, bár senki nem volt a házban rajtunk kívül.
- Ott az ágy, helyezd magad kényelembe. – mutatott a kétszemélyes ágyra, ami bevetetlenül állt magában, majd a szekrényéhez sétált és kinyitotta azt. – Mi a halálos szart vegyek fel szerinted? – kérdezte, de őszintén szólva ,úgy véltem, kérdése csupán költői.
Leültem az ágyára és onnan néztem őt. Kirántott két fekete darabot a polcról, majd legnagyobb meglepetésemre, elkezdett vetkőzni. Azt hiszem, olyannyira reggel volt még neki, hogy nem fogta fel, vagy inkább nem érdekelte, hogy mindezt előttem csinálja. Pislogás nélkül néztem végig, ahogy kibújik a felsőjéből és csak sötétszürke melltartóját hagyja magán. Felém nézett és én megpróbáltam rendezni vonásaimat, de a helyzet menthetetlen volt.
- Ki fognak esni a szemeid. – jegyezte meg, majd kigombolta a nadrágját és elkezdte lehúzni magáról. Nyeltem egyet, ahogy lerúgta magáról a ruhadarabot és megfordult, majd kicsit pucsítva lehajolt, hogy kivegyen valamit a szekrényből. Tudtam, hogy csak azért csinálja ezt, hogy az idegeimen táncolhasson és mert élvezte, hogy ilyen hatással van rám.
- Ha befejezted a bámulást, megtennéd, hogy bepakolsz a táskámba? – egyenesedett fel, kezében egy sötét bordó bugyit tartva.
- Persze. – krákogtam, majd mikor észrevettem, hogy a hangom nem olyan, mint amilyennek kellene, hogy legyen, torkot köszörültem, erre pedig felnevetett.
- Ott az a három füzet az asztalon, azt tedd be, meg a matekkönyvet és a tolltartómat. Minden más a szekrényben van 'asszem. – gondolkodott el. – Ja, és ne less! – mondta szigorúan, míg én lehajoltam és kicipzároztam a táskáját. Tudtam, hogy csak egy kicsit kellene feljebb néznem ahhoz, hogy lássam őt meztelenül, de nem akartam elveszetni a bizalmát, így igyekeztem nem leskelődni. Beraktam a füzeteit és a tolltartóját, ő pedig megszólalt:
- Nézhetsz. – olyan gyorsasággal kaptam föl a fejem, mintha valaki azt mondta volna, hogy nyertem a lottón. Még mindig csak fehérnemű volt rajta, de immáron már a bordó bugyi takarta el előlem az ígéret földjét. Ígéret földje? Komolyan Louis? Versbe nem akarod szedni véletlenül teste gyönyörű adottságait? – korholtam le magam, de kívülről csak lágy mosolyom látszott. Oda akartam menni hozzá és végigsimítani csupasz bőrén, de ekkor ő már a nadrágját húzta magára. Felvette fekete felsőjét is, én pedig kihúztam az íróasztala fiókját, hogy megkeressem a tankönyvét, de nem épp azt találtam ott, amit vártam.
- Öm... azt hiszem van itt valami. – emeltem fel a pántjánál fogva egy fehér melltartót és ránéztem. Ennél váratlanabb csak reakciója volt a számomra.
- Ó, isten vagy! – kapta ki a kezemből. – Égen-földön ezt kerestem. – mondta, majd bedobta a szekrénybe és rávágta az ajtót. – Többször jöhetnél, lehet, hogy megkerülnének az eltűnt cuccaim. – kacagott, mire én is ezt tettem.
- Kíváncsi vagyok amúgy, mit rejt még ez a szoba. – gondolkodtam el, ő pedig a lábára húzta fekete magas sarkú csizmáját, majd válaszolt nekem: