Chapter 71

4.3K 219 14
                                    

Mikor felkeltem, már világos volt, amiből arra következtettem, nem lehet túl korán. Louis hálójában voltam, amit nem értettem, mert ha emlékezetem nem csalt, odalent aludtam el a nappaliban. Oldalra fordítottam a fejem, arcomon pedig széles vigyor ült ki, mikor megláttam Louis nyugodt, ránctalan arcát félig a párnába fúrva. Homloka most sima volt, látszott rajta, hogy mélyen alszik, mert még pillai sem rebbentek. Mellkasa teljesen szabadon volt, mert a vastag paplan csak a haséig fedte tökéletes testét, így nem bírtam ki, hozzá kellett érnem. Óvatosan, apró köröket kezdtem rajzolni mellkasára, majd megcsókoltam a vállát, mire mocorogni kezdett. Hirtelen megálltam, mert nem akartam, hogy fölébredjen, de ekkor ő megszólalt:
- Ne hagyd abba. Olyan jó érzés. – motyogta csukott szemmel és sóhajtott egyet. Elmosolyodtam és simogatni kezdtem az arcát, ami ugyan borostás volt, de egyáltalán nem zavart, sőt, egyenesen oda voltam szakálláért és bajszáért is. Hihetetlenül férfiassá tette.
Nyomtam egy csókot vékony ajkaira, ő pedig ekkor elvigyorodott, megmutatva hófehér fogait. Ezután a szemeit is kinyitotta, kék tekintete csak úgy csillogott, boldognak tűnt.
Jobb kezemet mellkasán pihentettem, míg a ballal könyököltem mellette. Arcomat fürkészte, majd kicsit megbökte orrával az államat, mire halkan felnevettem.
Hirtelen kapott ajkaim után és amint tudott, betört a számba. Nyelvemet kereste és amint megtalálta (nem volt túl nehéz) vad táncba hívta, mibe az egész testem beleremegett. Kissé megszorította a csípőmet, mire én a szájába sóhajtottam, de ő egy pillanatra se lassított. Ajka ajkamat kényeztette, csókja pedig édesebb volt minden eddig kóstolt édességnél. Szaporán kezdtem venni a levegőt, mikor megéreztem egyik kezét a belső combomon, ő pedig elszakadt tőlem és mélyen szemeimbe nézett. Bugyin keresztül kezdett dörzsölni, ami engem nyögésre késztetett, majd nyakamra hajolt és erősen megszívott rajta egy pontot, ami engem csak még jobban feltüzelt. Tudta mit csinál. Értette a dolgát, az egyszer biztos.
- Mit szeretnél? – hajolt a fülemhez. – Mondd el nekem és megkapod. – duruzsolta és kicsit megharapta fülcimpámat.
- Méég... - sóhajtoztam hátra vetett fejjel, összezárt szemekkel.
- Mondd ki! – hangja kéjes volt. Annyira csábító és szexi. Bűnbeejtő.
- Csókolj meg ott. – nyöszörögtem, ő pedig rögtön kitakart engem és enyhén széttárt lábaim közé mászott. Néztem őt, miközben lehúzta rólam a bugyimat, majd közel hajolt szeméremdombomhoz és nyomott rá egy csókot.
- Erre vágysz? – nézett rám ártatlan arccal. Jól tudta, mit akarok pontosan, de muszáj volt kijátszadoznia magát.
- Nem, Louis. – ingattam a fejem.
- Akkor? – elpirultam arra gondolva, hogy hangosan ki kell mondanom neki, azt amit akarok. Louis nem tett semmit. Tudtam, hogy addig nem fog kényeztetni, amíg hallgatok, így nagy nehezen rászántam magam és kinyitottam a számat:
- A nyelved... érints meg vele.

*Louis szemszöge*
Amint Olivia kimondta a szavakat, amiket hallani akartam, lehajtottam a fejem és nyalni kezdtem őt. Két ujjal kicsit széthúztam nagyajkát, hogy jobban hozzáférjek középpontjához és közben igyekeztem arcát nézni, nehogy lemaradjak reakciójáról. Le kellett fognom vékony combjait, mert össze-vissza vonaglott az ágyon, de persze nem bántam, legalább tudtam, hogy élvezi. A lepedőt markolta maga mellett és hangosan felnyögött, mikor egy olyan pontot érintettem, ami nagy gyönyört okozott neki. Igyekeztem megjegyezni ezeket, hogy legközelebb már ne legyen ilyesmivel problémám. Imádtam fölfedezni testét. Felnyúltam, majd pólón keresztül kicsit megmarkoltam a bal mellét, mire csak hangosabban nyögött, én pedig ekkor már csiklójával játszottam.
- Louhh... - fellendítette a csípőjét, de én visszanyomtam az ágyra és hozzáérintettem a mutatóujjamat bejáratához. Egy ideig csak kívülről izgattam, bár már így is nedves volt, így probléma nélkül belé siklott volna az ujjam, de örömet akartam okozni neki. Azt szerettem volna, ha élvezi.
Lassan kezdtem befelé nyomni az ujjamat, mire nyöszörögni kezdett, de nem a fájdalomtól. Mozgatni kezdtem ki és be, míg a nevemet nem sikoltotta és el nem élvezett.
Felemeltem a fejem és hagytam kicsit pihenni, de az ujjam benne maradt, bár nem mozdítottam, még nem végeztem.
Mikor kifújta magát rám nézett és mikor látta, hogy vigyorgok, ő kicsit elpirult és szégyellősen lehajtotta a fejét.
- Készen állsz még egy ujjamra? – érdeklődtem, mire azonnal felpillantott rám és nagyra nyílt szemekkel meredt az enyéimbe, de aztán csak bólintott egyet.
Ismét a nyelvemmel kezdtem kényeztetni őt, csiklója duzzadt redőivel játszottam, hogy kicsit eltereljem a figyelmét arról, ami utána következett. Kihúztam a mutatóujjam, majd mellézártam a középsőt és így toltam vissza nagyon, de nagyon óvatosan.
Ekkor már értem egy kis nem tetszést a teste részéről és ennek ő maga is hangot adott. Felszisszent, én pedig ekkor megálltam.
Aggódva nézem az arcára, ő zihált, én pedig kihúztam az ujjaimat és párszor végignyaltam őket. Nedve a számba került, miközben síkossá tettem őket, majd ismét megpróbálkoztam kitölteni őt, ezúttal viszont sikerrel jártam.

The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson FanfictionWhere stories live. Discover now