The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 16

- Mit akarsz itt? – nyomtam meg az utolsó szót, hisz ez egy női vécé volt. Ami benne van a nevében, nőknek van kitalálva, Louis pedig megkérdőjelezhetetlenül férfi volt, méghozzá a szexibb fajtából. Válaszul arcára egy kis mosoly kúszott, vállát rántott és azt mondta:
- Beszélgetni jöttem. - sóhajtotta.
- Szavad se lehet! Tesiztem. - mondtam, miközben felé fordultam és csípőre tettem a kezemet.
- Nem erről, amúgy meg ezt úgy mondod, mintha valaha is írtam volna be neked azért egyest, mert a pálya szélén beszélgettél. - mosolygott lágyan, de én csak szemet forgattam.
- Miről akarsz beszélgetni? - tértem a lényegre. - Megint úgy próbálsz okoskodni, hogy kurvára nem tudsz semmit? - húztam föl a szemöldököm, de egy pillanatra megrémültem, hogy talán túl kemény vagyok vele. Louis nem ezt érdemli, hisz láthatóan érdeklem.
- Nem. - sóhajtotta és közelebb sétált hozzám, majd a derekamra simította a kezét, így húzva közel magához. El akartam taszítani magamtól a mellkasánál fogva, mert érintése égette a bőrömet, de ő erősebb volt. Jóval erősebb.
- Bárki megláthat. - suttogtam, mintha valóban ez lenne az indoka annak, hogy távol akartam tartani magam tőle.
- Nem jön ide senki még legalább tizenöt percig. - felelte mosolyogva és homlokát az enyémnek döntötte, én pedig kicsit lábujjhegyre álltam, hogy magasabbnak tűnjek. - Bocsánat a múltkoriért, rosszul kezeltem a dolgot. - mondta halkan és láttam, hogy lenéz ajkaimra, majd megnyalta a sajátjait. - Megcsókolhatlak? - motyogta. – Persze csak sajnálatom kifejezéseképp. – mosolyodott el szórakozottan. Nem mondtam semmit, csak kék szemeibe néztem, úgy éreztem, képtelen vagyok beszédre. - Kérlek. Azóta szomjazom a csókodra, hogy először megtettük. - életem legnagyobb hazugsága lett volna, ha azt mondtam volna, én nem sóvárogtam a csókja után, minden egyes percben, minden egyes lélegzetvételemmel.
Nem feleltem, csak megragadtam a tarkóját és a szájára tapasztottam az enyémet. Átölelte a derekamat, ahogy átvette az irányítást és átdugta nyelvét a számba. Mikor találkozott az enyémmel, táncba hívta azt, mire a gyomrom bizseregni kezdett és úgy éreztem mintha azok a pillangók a hasamban túl sok extasy-t kaptak volna.
Mikor elszakadtunk egymástól, én átöleltem a nyakát, hogy ne kerüljön túl messze tőlem, ez pedig mosolyt csalt az arcára.
- Ma délután is átjössz? - bökte meg pisze orrával az enyémet, mire én elvigyorodtam.
- A pénteki kémiákból, ezentúl pénteki és hétfői kémia lesz? - kuncogtam.
- Hát, felőlem minden nap tanulhatunk nálam. - vigyorgott. - De azt nem ígérem, hogy csak kémiát. - nagyra nyitottam a szemem, amikor felfogtam mit is mondott, ő pedig reakcióm láttán csak felnevetett. Volt valami szexuálisan félreérthető abban, amit mondott. Zavaromat egy köhintéssel próbáltam leplezni, de ettől neki csak még jobban nevethetnékje támadt.
- Átmehetek, de azt lesheted, hogy a hidegben sétáljak nyolc utcát. - tettem karba a kezemet.
- Érted mehetek. - rántott vállat.
- Jó. - bólintottam. Így mindjárt más, bár 'asszem mindketten sejtettük, hogy ha azt mondta volna „Nem, szívem, sétálni fogsz.", akkor is nála kötöttem volna ki délután.
- Mondd a címed. - kapta elő a telefonját.
- A-a! Azt nem. - vágtam rá. - Majd te kinyomozod szépen. - feleltem.
- Mi? - nézett rám értetlenül.
- Ha annyira akarod, hogy nálad töltsem a délutánt, menj be a tanáriba vagy a titkárságra és derítsd ki a címem. Nem kell hozzá Einsteinnek lenni, csak be kell lépned a diákok adatai közé. - rántottam vállat. - De tudtommal te majdnem olyan okos vagy, mint Albert haverom. - viccelődtem.
- Hm, rendben. - vigyorodott el és még nyomott egy gyors csókot a számra, majd mire észbe kaptam, már itt se volt. - Négyre ott vagyok érted. – kiabálta még a távolból, mire én csak megforgattam a szememet, mert őszintén szólva, kizártnak tartottam, hogy tényleg bemegy a titkárságra, csakhogy megtudja a címemet.

***

Délután negyed ötkor a hangszóróból épp Justin Bieber "Let me love you-ja" bömbölt, amikor meghallottam a csengő hangját. A telefonommal a kezemmel indultam meg le a lépcsőn, egy bugyiban, egy vékonytrikóban és a puha köntösömben, mert biztos voltam benne, hogy a húgom hagyta már megint otthon a kulcsát, viszont amikor kinyitottam az ajtót, nem hittem, hogy képes leszek megőrizni a lélekjelenlétemet.
- Bazmeg. - szitkozódtam, miközben Louis nagyra nyílt szemekkel végigmért.
- Ez aztán a fogadtatás. – motyogta pimasz mosollyal az arcán, én pedig kitártam az ajtót, hogy be tudjon jönni és nekem mégse kelljen az egész utca előtt „meztelenkednem". Kulcsra zártam mögötte az ajtót, majd karba tettem a kezem.
- Mentségemre szóljon, nem számítottam rá, hogy tényleg megszerzed a címem. - mentegetőztem.
- Komolyan nem? - nevetett fel. - Pedig mondtam, hogy jövök. Szóval jössz? - húzta föl a szemöldökét izgatottan, s egy pillanatra úgy nézett ki, mint egy öt éves kisgyerek.
- Előbb átöltöznék. - indultam meg az emelet felé, de ő gyorsabb volt és megpaskolta a fenekemet, mire hátra kaptam a fejemet.
- Jó vagy így. – rántott vállat, de szemei szélén ott bújkáltak a nevetőráncok, melyeket úgy imádtam.
- Aha, sejtettem, hogy szeretnél egész délután látni. - feleltem gúnyosan, majd felsétáltam a lépcsőn. - Ha szomjas vagy, ott a konyha, szolgáld ki magad! - kiabáltam még le neki.
- Hm, micsoda vendéglátás. - mondta, de végül fölnevetett. Beérve a szobámba kétségbeesetten basztam ki a szekrényem ajtaját, lövésem sem volt, mit kéne fölvennem.