The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 96

Mint kiderült, a nyelvtantanárunk hiányzik és Louis-t írták ki helyettesíteni. Valójában nagyon jó óra volt, beszélgettünk, a hangulat elég felszabadult volt, sokat nevettünk Louis-val, ő olyas valaki volt, akit mindenki szeretett, egyszerűen csak azért mert nem lehetett az ellenkezőjét tenni. Képtelenség volt, hogy legyen olyan diák, aki kicsit se csípje őt, hisz mindig próbált figyelni ránk, úgy kezelni minket, ahogy kell és épp csak ennyit várt el tőlünk, amennyit muszáj volt tudnunk. Az persze már egy másik dolog, hogy van, aki még ezt sem tudta felfogni, megérteni és megtanulni, gondolok itt magamra, de látszólag Louis-t ez egyáltalán nem zavarta, mármint... szeretett engem. Úgy ahogy vagyok és bár tudta, hogy elég gyenge vagyok kémiából, sose éreztette azt velem, hogy emiatt én kevesebb lennék, mint a többiek, de persze a többi diákhoz is így állt hozzá, akik mondjuk gyengébbek kémiából, mindig próbált segíteni és a jót kiemelni. Összességében Louis egy nagyon jó tanár volt, bár volt egy olyan érzésem, hogy ő valójában többre hivatott. És azt hiszem, ezt ő is tudta.

***

*Louis szemszöge*
Suli után, anélkül, hogy elbúcsúztam volna Liv-től, sietősen hagytam el a Hall Cross épületét. Bepattantam a Range Roverembe és egyenesen Sheffield felé vettem az irányt, ugyanis ott van Dan cégének székhelye, Olivia anyukája pedig ott dolgozik. Biztos voltam benne, hogy Liv szülei nem fogják eltiltani őt tőlem, ha szépen leülök velük megbeszélni a dolgokat és látják, hogy tisztes szándék vezérel.
Útközben azért beugrottam egy virágboltba és csináltattam egy csokrot fehér rózsából és hortenziából, mármint... nem árt jól indítani a beszélgetést, nem?

***

A nagy épülethez érve leparkoltam, majd bementem és egyenesen a portára sétáltam. A férfi megismert, egy biccentéssel köszönt. Tudtam, hogy nem lesz probléma, hisz ismertek itt, jártam már erre néhányszor.
- Üdv, Sara Blue-t keresem. Bent van? – érdeklődtem.
- Igen. Egy emelettel följebb van az irodája, a nagybátyjáéval szemben. – felelte, mire én bólintottam és elmotyogva egy „köszönöm-öt" a lépcső felé vettem az irányt.
Gyorsan megtaláltam a keresett helységet, az ajtón ott szerepelt Liv édesanyjának a neve, mire nyeltem egyet. Gyerünk Louis, nem kivégzésre mész, csupán beszélgetni! - bíztattam magam, majd vettem egy nagy levegőt és lenyomva a kilincset, megszólaltam:
- Kipp-kopp. – Sara az asztalánál ült, de amint meghallott, felkapta a fejét és mikor tekintetünk találkozott, elmosolyodott.
- Louis! Hát te? Dan ma nincs bent, őt keresed? – érdeklődött, s hangjából sugárzott a kedvesség, bár nem teljesen volt őszinte. Hm, pont mint a lánya. Le se tagadhatnák egymást. Biztosan nem épp jókor jöttem, lehet túl elfoglalt...
- Tudom, én hozzád jöttem. – feleltem beljebb lépve egy lépést és becsuktam az ajtót, kezemben a csokrot szorongatva. Sara furán nézett rám, felvonta a szemöldökét, tudtam, ha nem folytatom, a végén még félreérti.
- Louis...
- Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha elfogadnád ezt. – nyújtottam felé ajándékát és azt hiszem ezzel még jobban összezavartam.
- Ez nagyon kedves tőled... - felállt és lágy mosolyt erőltetve az arcára elvette tőlem, majd kivett a szekrényből egy vázát és beletette. Eközben én az ujjaimat tördeltem és a számat rágcsáltam, őszintén nem hittem, hogy ez ilyen nehéz lesz. – de elmondanád kérlek, mégis mit jelentsen ez? – biccentette kicsit oldalra a fejét és csak ekkor tűnt fel, mennyire hasonlít az arca Oliviáéhoz. A vonásaik majdnem teljesen egyformák voltak, az ajkukon és a homlokukon látszott ez leginkább, viszont a szemük teljesen más volt. Az övé barna volt, míg Liv-é kék. Stílusa sokkal kifinomultabban és konzervatívabban festett mint szerelmemé és az alkata is teltebb volt az övénél. – Louis. – nevem hallatán visszataláltam mély gondolataimból a valóságba és csak ekkor vettem észre, hogy Sara még mindig értetlenül néz rám.
- Nem ülhetnénk le? – kérdeztem, de hangom sokkal magasabb volt, mint általában lenni szokott, az idegesség tette, így torkot köszörültem. Válaszul nem szólt semmit, csak leült a hatszemélyes tárgyalóasztaloz, mire én ugyanezt tettem. Kezeim kis híján remegtek, így összefontam őket az asztalon, majd Sarára néztem.
- Liv-ről van szó. – ezt hallva azonnal felvonta a szemöldökét. – Úgy értem Oliviáról. – Istenem, hogy lehet valamit ilyen szerencsétlenül elkezdeni?
- Mi van vele? – fürkészte az arcomat.
- Ő és én... vagyis... hát én... szeretem őt. - nyögtem ki nagy nehezen, mire a homlokát kezdte ráncolni.
- Szereted? – ismételt meg értetlenül, mire bólintottam egyet. – Louis, nem gondolod, hogy ez egy kicsit merész kijelentés? Hisz csak tegnap ismertétek meg egy...
- Nem! Mi... már egy ideje ismerjük egymást. – nem néztem rá, csak egy tetszőleges pontot kénleltem az asztalon.
- Egy ideje? – nyeltem egyet.
- Igen. Pár hónapja. Szeptember óta. – helyesbítettem.
- Értem, de erről nekem miért kell tudnom? – erre felkaptam a fejem és csak ekkor jöttem rá, hogy a lényeget még nem is mondtam.
- Mert Liv, akarom mondani Olivia tudja... tudja, hogy szeretem... és viszontszeret. Mi... együtt vagyunk. – csak pislogott rám, próbálta felfogni az előbb hallottakat, én pedig csak csendben fürkésztem őt, remélve, hogy nem fog nagyon kiakadni. Szólásra nyitotta a száját, de végül meggondolta magár és nem szólalt meg.
- Sara, mielőtt bármit is mondanál, szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szeretem a lányod, a szándékaim százszázalákosan tiszták és boldoggá szeretném tenni őt.
- És hogy állsz? – kérdése nagyon meglepett és nem is értettem teljesen.
- Mi? – szinte csak tátogtam.
- Úgy látod, hogy boldog melletted? – érdeklődött kifejezéstelen arccal.
- Én... nem válaszolhatok erre Liv helyett, csak remélni tudom, hogy igen. Csak mert ő boldoggá tesz engem... és nagyon örülnék, ha ő is ezt érezné. – feleltem elgondolkodva, majd ismét ránéztem. Egy ideig csak fürkészett engem, próbált olvasni benne, ahogy Olivia szokott, én pedig úgy éreztem nyitott könyv vagyok előtte. Hisz az igazság valóban az volt, amit elmondtam. Szeretem Oliviát, ezt neki is látnia kell. 

***
huh, hát én nem is tudom mit mondjak... lehet egyeseknek csalódást okoztam, amiért Liv anyja így tudta meg a kapcsolatukat, lehet ennél nagyobb durranásra számítottatok, de még nincs vége. ne legyetek annyira nyugodtak. kíváncsi vagyok... szerintetek ezt most mire értem? mit gondoltok, mi fog történni?
kérlek ne hagyjatok visszajelzés nélkül. 😓☹
puszi 😙