The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 118

Tanácstalanul bámultam Louis-ra, fogalmam sem volt, hogyan tovább. Azaz volt, tudtam mi következik, de képtelen voltam megtenni az első lépést, hisz még csak sejteni se sejtettem, milyen pozíció lenne ideális az első alkalomra. Tulajdonképpen ő is engem nézett, egyenesen tekintetembe véste pillantását, úgy éreztem, egészen lelkemig hatol vele és ez egy másodpercre megrémisztett.
Mikor már kezdett kínossá válni a csend, Lou végre kapcsolt és megmentette a szituációt:
- Na, hogy szeretnéd? – érdeklődött, mire én nagyra nyitottam a szemem. Ezt ő most komolyan gondolta? Minimum úgy kérdezte, mintha én már mit tudom én hányszor csináltam volna ilyesmit!
- Öhm... - őszintén szólva, már annak örültem, hogy a hangomat megtaláltam. Baszki, valamit csak ki kell nyögnöm! – Te, - biccentettem felé. – mint tapasztalt férfi e tevékenységben, mit ajánlasz? – hiszitek vagy sem, büszke voltam magamra! Olyannyira laza volt ez a mondat, hogy egy pillanatig még én is elhittem, hogy nem vagyok ideges! Mármint, félreértés ne essék, nem azért izgultam, mert lefekszünk, pusztán amiatt, hogy halványlila gőzöm nem volt, mit is kéne csinálnom.
Louis mondatom hallatán csak némán felnevetett, majd egy rekedt torokköszörülés után megszólalt:
- Hát... talán jöhetnél fölém. – felelte az arcomat fürkészve, de én azonnal megráztam a fejem.
- Nem, legyen nálad az irányítás. – ekkor ő hirtelen elképedt, esküszöm, még a szín is kifutott az arcából, olyannyira meglepődött.
- Úgy érted... - itt elnémult, miközben értetlen fejjel nagyokat pislogott rám.
- Csak,... csináld te! – bólintottam, hogy nyomatékosítsak kijelentésemen, mire ajkai egy picit elnyíltak egymástól.
- De...
- Kérlek, biztonságérzetre van szükségem. – megértette. Ezt képes voltam leolvasni pusztán az arckifejezéséből. Látszott, hogy önbizalma újfent visszatért és azonnal bólintott egyet.
- Rendben. – nyomta föl magát jobb karja segítségével ülőhelyzetbe, majd határozottan megszólalt: - Feküdj a hátadra. – azonnal úgy tettem, ahogy mondta, miközben úgy vigyorogtam, mint a vadalma, többé már nyoma sem volt az aggodalomnak, amit azelőtt éreztem.
- Ezt mondjuk vegyük le előbb! – emelte le az orromról szemüvegét, majd fejjel lefelé az éjjeliszekrénye közepére helyezte. Mikor Lou észrevette jókedvemet, ő is elmosolyodott, majd kicsit széjjelebb tolva lábaimat közéjük térdelt.
- Kényelmes így? – kérdezte lágyan, a szeretettől és törődéstől pedig, ami a hangjából áradt, konkrétan könnyek gyűltek a szemembe.
- Uhum, minden tökéletes. – biztosítottam, míg ő végignyalva ujjait lenyúlt az ölemhez, hogy megbizonyosodjon róla, kellőképp nedves vagyok. Halkan hümmögött egyet, de szólni nem szólt, csak kajánul elvigyorgott, miközben egyszer-kétszer belém nyomta középsőujját. Ezt követően marokra fogva magát, párszor végighúzta a kezét teljes hosszán, majd megint jött a hidegzuhany:
- Ó, basszus! – morogta és gondterhelten megdörzsölte a homlokát, én pedig rögtön tudtam, megint honnan fúj a szél.
- Nyugi, annyira azért nem lesz rémes, mint amennyire most megjátszod magad! – ráncoltam a homlokom, mire felém kapta a fejét. Arcán zavartság ült ki, majd mikor észhez tért, hirtelen megrázta a fejét és megszólalt:
- Ne aggódj, nem félek én attól, hogy nem fogom élvezni, csináltam már azelőtt is! – vágott vissza enyhén gúnyos hangnemben, mire mindkettőnk szemöldöke a homlokunk tetejéig szaladt. Szóhoz sem jutottam és volt egy olyan érzésem, hogy ő magát is meglepte előbbi hangneme. Nem is értettem, hogy vághat fel ezzel, mikor tudja, hogy van köztünk legalább tizenhárom év. Miért kell mindig mindent elbasznia?
- Ja, jó, végül is nem muszáj, hogy te legyél nekem az első. – rántottam vállat és felhúztam magamhoz lábaimat, hogy Louis többé már ne közöttük legyen.
- Ne-ne haragudj, rosszul reagáltam! – kért azonnal bocsánatot, ettől viszont én még nem éreztem jobban magamat. Nem hiheti azt, hogy egyetlen szép pillantásról mindig azonnal mindent meg fogok bocsátani neki!
- Oké. – sütöttem le a szememet, majd elpillantottam a szoba másik végébe.

*Louis szemszöge*
Nem akartam elhinni, hogy már megint megbántottam! Hogy lehetek ekkora szerencsétlen, érzéketlen fasz? Nem akartam, hogy elzárkózzon tőlem, de felhúzott lábai erősen erre utaltak és én utáltam ennek gondolatát.
- Baby, - hajoltam le hozzá és csókokkal kezdtem beborítani mellkasa legfelső részét. – úgy sajnálom, nem ilyen első alkalmat érdemelsz. – éreztem, hogy körém fonja karjait, ami megmelengette a szívemet és arcomon hirtelen nyugodtság ült ki.
- Kérlek, ne hagyd, hogy a józan eszed meggátoljon téged abban, amire a szívednek szüksége van! – szemeimet könnyek marták, így arcomat puha bőrébe fúrtam és mélyen felsóhajtottam.
- Annyira sajnálom. – kértem bocsánatot ismételten, már vagy harmadjára az elmúlt pár percben és éreztem, hogy megrázza a fejét, jelezve, hogy nincsen semmi baj. Elhúzódtam tőle és nagy levegőt véve elhatároztam, hogy elmondom neki az igazat.
- Hívj idiótának, de őszintén nem tetszik a gondolat, hogy elvegyem a szüzességed... Olyan, mintha egy angyaltól akarnám elvenni a glóriáját. – rendben, Tommo, gratulálok, ennél nyálasabb már nem is lehetnél!

*Olivia szemszöge*
Pár másodpercig csak bambán bámultam rá, majd hirtelen kifakadtam:
- Jézusom, Louis, ne most játssz már szerelmes Shakespear-t, az isten áldjon meg! - kaptam a homlokomhoz morogva, miközben ismét kinyújtottam alsóvégtagjaimat.
- Ne csináld már, ez most komoly! – mondta csettintve egyet a nyelvével, mire én megforgattam a szememet.
- Aha, veszem észre, de visszatérve, ha te nem fogod, majd elveszi más! – próbáltam olyan komolyan és határozottan beszélni, amennyire csak tudtam, miközben igyekeztem nem elröhögni magam. Louis elképedten bámult rám, belőlem pedig arckifejezése láttán kipukkadt a kacagás.
- Olivia!! – vágott hozzám egy párnát, amit a fejem mellől emelt el, miközben én csak tovább nevettem. – Hogy mondhatsz ilyet?!
- Jó, bocsi, ezt muszáj volt, de most viccet félretéve, erről az egészről itt és most letehetsz, lesheted, hogy szűzen haljak meg! – mondtam komolyan. – Meg amúgy is, hogy akarsz majd gyerekeket, hogy ha nem akarsz megdugni? Bár, ha úgy vesszük, adoptálhatunk is, végül is csak engem meg a hüvelyemet mented meg egy lelki traumától. – nos, ha eddig Louis nem tátott szájjal, nagyra nyílt szemekkel hallgatta mondandómat, mostantól biztosan úgy fogja, mert nem, még nem végeztem. – Csak mert őszintén úgy gondolom, hogy a varratok egy Shawn Mendes dalba valók és nem a vaginám közelébe! (lol, stitches, értitek! el ne higgyétek amúgy, hogy az én poénom, én nem vok ilyen vicces! – szerk.) De komolyan, én élvezem, ha odalent a dolgok épek, szóval ez a szülésesdi elég távol áll tőlem, ha érted, hogy értem... - húztam el a számat, mire ő csak nagyokat pislogott. És igen, nyilván túloztam egy kicsit, nem, nem ez volt a valódi véleményem a dologról, de úgy tűnt, a kis akcióm egészen jól szuperált:
- Oké, talán tényleg az lenne a legjobb, ha én most beléd vágódnék, te pedig nem mondanád tovább a hülyeségedet! – ismerte el, mire én elvigyorodtam.
- Na, ugye!

***
haliii !!
remélem mindenki tetszését elnyerte a rész, annak ellenére hogy... tudjátok ti nagyon jól 😁
kérlek, ha tetszett, kommentelj !
lots of love 💙