The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 128

*Louis szemszöge*
- Feljössz egy csókra?
- Már vártam ezt a kérdést. – azzal otthagyva csapot-papot, felmásztam hozzá az ágyra és az ajkainak nyomtam az enyéimet. Mikor azok szétnyíltak, nyelvünk pár pillanatra találkozott, játszottunk a másikéval, de végül véget vetettem érzéki szeretetkinyilvánításunknak.
- Sajnálom, majd ha végeztünk ezzel, még visszatérünk. – ígértem, mire csak csettintett egyet a nyelvével.
- Olyan vagy már! – nyafogását szóra sem méltattam. - Legalább valami jó whiskyt bonts, tudod, hogy nem bírom a fájdalmat. – szavait hallva egy pillanatra komolyan megesett rajta a szívem, hisz még elevenen élt az emlékezetemben a pillanat, mikor először elmerültem benne. Akkor is fájdalmai voltak és én akkor is bármit megtettem volna, hogy én cipeljem őhelyette.
Megtörtségemet egy halk nevetéssel lepleztem, majd rákérdeztem:
- Most a lesérültséged az ürügy arra, hogy ihass? – persze tudtam, mire megy ki a játék. Felkacagott és azt mondta:
- A francba, átlátsz rajtam! Jobban ismersz, mint gondoltam. – elmosolyodtam, miközben bekapcsoltam a telefonomon a zseblámpát, majd a kezébe nyomtam, hogy tartsa nekem.
- Tudod, ha sok időt töltesz valaki mellett, előbb vagy utóbb észrevétlenül is kiismered. – okoskodtam ismételten és felpillantottam rá, éppen akkor, mikor biccentett egyet.
- És az is igaz, hogy ha sok időt töltesz valaki mellett, egy idő után akaratod ellenére is megnyílsz neki és befogadod az életedbe. – tekintetünk ismét találkozott, s most rajtam volt a sor, hogy bólintsak egyet.
- Sok esetben így van, igen. De te bánod? – mondtam ki gondolkodás nélkül, ami megfordult a fejemben és egy pillanatra meg is bántam, de legnagyobb meglepetésemre, Liv azonnal válaszolt.
- Szerinted, ha bánnám, most itt lennék? – kérdésre kérdéssel, nem is az én Oliviám lenne, ha normálisan felelne!
- Valószínűleg, tekintve, hogy nem tudsz lábra állni. – pár másodpercnyi néma csend után mindkettőnkből kipukkadt a nevetés, ő pedig rosszallóan a fejét kezdte rázni.
- Akkor mondok mást! Szerinted olyan szenvedélyesen szeretkeztünk volna tegnap este? – talpát bámulva éreztem, hogy a vér arra délfelé tódul és nem, nem azért mert lábfétisem lett volna. Pusztán szavai életre keltették a vágyat bennem.
- Ne beszélj, mert remeg a farkam. – mondtam tárgyilagosan és kezembe vettem az idő közben lefertőtlenített szemöldökcsipeszt. Felpillantottam rá, hogy lássam reakcióját, de persze ez is hibának bizonyult, hisz mikor látókörömbe tévedtek elnyílt ajkai és elsötétült szemei, csak még jobban megkívántam.
- Attól tartok, holnap az első utunk a boltba visz majd. – támasztotta meg fejét unottan.
- Már miért vinne? – érdeklődtem, azokat a helyeket fürkészve a bőrén, ahol az szétnyílt, s szerencsére már csak alig-alig vérzett.
- Mert fogyóban van a gumink, egy óvszer meg nekünk a bemelegítéshez sem elég. – ezt hallva felnevettem és a szemébe néztem. – Na, nem mintha bánnám. – tartotta fel kezeit védekezőn, én pedig örültem neki, hogy az állapotához képest ilyen poénos hangulatában van.
- Tudod, sokszor úgy érzem megfogtam veled az Isten lábát. – jelentettem ki.
- A szex terén? – kérdésére egy szemforgatás volt a válaszom.
- Igen, persze. Kihasznállak, ahogy és ahol csak tudlak. – feleltem rezzenéstelen arccal, de mikor láttam, hogy ő mindennek tartja ezt, kivéve viccesnek, komolyra fordítottam a szót.
- Minden téren, mármint... nyilván jó veled az ágyban, de ez abból következik, hogy kibaszottul szeretlek. – magyaráztam.
- Ó, ez édes, köszönöm! – hangja most vékonyabban csengett, s miközben beszélt, vigyorgott, mindig ilyennek akartam látni.
- Ugyan, vallottam már neked ennél szebben is szerelmet. – kacsintottam, majd végre a tárgyra tértem: - Na, jó, csússz kicsit följebb, hogy a sarkad az ágyon legyen. – Liv azonnal tette, amire kértem őt, majd mikor már nem fészkelődött tovább és a kellő fényt nyújtó telefonomat is rendesen tartotta, azt mondtam: - Ez most lehet fájni fog kicsit. – a csipesszel a lába felé kezdtem közelíteni, mire egy sikítás hagyta el a száját. – Mi a fasz, Liv, még hozzád sem értem! – csaptam a combomra.
- Tudom, de nem hoztál piát. – kuncogott. Felsóhajtottam, de mikor a szemébe néztem, tudtam, hogy nem fog tágítani.
- Esküszöm, mintha az én érdekem lenne, hogy rendbe tegyük a sebeid! – tápászkodtam fel és elindultam az ajtó felé.
- Hát figyelj, szilánkos lábbal nem kefélhetünk naphosszat! – kiabált utánam, mikor én már az ajtóban voltam.
- Mikor fogod fel végre, hogy nem a farkam irányít, ha rólad van szó?! – azzal a lendülettel minden finomkodás nélkül rácsaptam az ajtót. – Féleszű ribanc... - motyogtam. – De hát szeretd őt, Louis! – válaszoltam magamnak vékony hangon, mintha a lelkiismeretem lennék. – Igen tudom! – vágtam rá ingerültem, mire mintha Olivia hangját hallottam volna kiszűrődni a csukott ajtajú szobából:
- Remek, már meg is hibbant, én meg ezzel az emberrel tervezem leérni az életem! – mondandója akaratom ellenére is vigyorgásra késztetett, majd a fejemet ingatva elindultam lefelé a lépcsőn. Szükségünk lesz egy gyűrűre!

***
Most ilyen részkitevős
hangulatom van, szóval úgy döntöttem megleplek titeket és
egy nappal előbb frissítek. Bízom benne, hogy nem baj ! És remélem nem vagyok telhetetlen, ha kérek pár kommentet cserébe. :) Kérlek,
tényleg írjatok, mert nagyon sokat jelent nekem, szeretitek még
ezt a blogot egyáltalán ?