The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 137

- Nincs... nincs kedved randira jönni velem? – kérdése váratlanul ért és szinte hasított a levegőben. A pillanat megfagyott körülöttünk ahogy megtorpantam, s csak hosszú, éveknek tűnő másodpercek után mertem ismételten megfordulni. Félve emeltem rá tekintetem, mintha attól tartanék, kérdését csak beképzeltem magamnak, de mikor kék tekinteteink találkoztak, minden kételyem elszállt. Tényleg feltette.  – Tudod... a minap rájöttem, hogy sosem vittelek még randevúzni úgy rendesen és emiatt kissé furdal a lelkiismeret, szóval arra gondoltam elmehetnénk valahova, csak mi ketten. – olyan könnyedén beszélt amint felállt, olyan lazán és lezseren és még egy átkozott félmosolyt is villantott, csakhogy biztosra menjen, bár gondolom már így is tudta, hogy ezt a csatát úgy megnyerte, ahogy van.
- Pff, ezt most csak azért csinálod, hogy kibékíts. – fintorogtam, mire ő halkan felnevetett és a háta mögé vágva mindkét kezét, az egyik lábáról a másikra kezdett egyensúlyozni.
- Ja, na és? Talán nem jó taktikának tartod? – kérdése a kelleténél jobban meglepett, pedig tudtam, hogy okos, számíthattam volna rá, hogy van egy terve.
- De... asszem'. – feleltem zavartan, homlokráncolva. Louis egy szórakozott mosollyal illetett, majd folytatta:
- Akkor mit mondasz? Szentelsz rám egy estét a masszív és igencsak mozgalmas életedből? – érdeklődött egy cseppnyi éllel a hangjában, mintha nem tudná, hogy nincs épp abban a helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának.
- Gúnyolódsz az aktív életvitelemen, Tomlinson? – szegeztem neki kérdésemet mindent tudón.
- A legkevésbé sem, kisasszony, pusztán azt mondom, úgysincs más dolgod. És hacsak nem találod jobb programnak a fürdőszobában való duzzogást, akár még el is jöhetnél velem. – megforgattam a szemem, míg ő átszelte a köztünk lévő távolságot és megállt alig egy lépésnyire tőlem. - Csak egy estét kérek, Liv, semmi többet.
- Ó, attól tartok lesz abból több is. – vettem nagy levegőt, majd teljesen elképedtem, mikor rájöttem, hogy... Mi a fasz, ezt hangosan is kimondtam? Lou arckifejezése is megváltozott, látszott, hogy ő is ledöbbent, de hamar mosolyra húzódott vékony szájacskájának széle. - Előbb beszéltem, mint gondolkodtam, igaz? –sóhajtottam, és bár tudta, kérdésem csupán költői, ő délcegen válaszolt rá:
- Attól tartok.
- El ne hidd, hogy minden meg van bocsátva! – sziszegtem rászegve a mutatóujjam, mire azonnal feltartotta mindkét kezét, mintha védekezni akarna.
- Eszemben sincs! – kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd megpördülve a tengelyem körül felfelé kezdtem trappolni a lépcsőn. Nem akartam elhinni, hogy kibaszottul sikerülni fog neki kibékítenie. Ugyan már, még csak erőfeszítést sem okoz neki, hogy tökéletesen kezelje a helyzetet, én már az elején megmondtam, hogy szélhámos!
- Khm, nem kaptam választ a kérdésemre. – emlékeztetett, mire morogva hátra kaptam a fejem.
- Nem volt egyértelmű? – érdeklődtem flegmán.
- Igazából így jobban belegondolva... de, de azért biztos akarok lenni benne.
- Hát légy az. - fordultam vissza felé. - Ez most olyan, mintha szükségét éreznéd megkérdezni, hogy hozzád megyek-e, mikor egyszer mindketten tudjuk rá a választ. – magyaráztam, miközben széttártam a kezeimet. A levegő szinte megfagyott körülöttünk és én nem voltam biztos benne, hogy meggondolatlanságból hagyta volta el előbbi mondatom a számat. Lou-n látszott, hogy ezerrel gondolkodik és dolgozza fel az előbb kapott információkat.
- Várj, azt mondod, hozzám jönnél? – remek, Tomlinson, látom megfogtad a lényeget!
- Miért, nem vennél el? – kérdésre kérdéssel, mintha nem neveltek volna jól, bár látszólag eléggé megleptem most ezzel. Egy pillanatig habozott a válaszadással, de tényleg, csak egy röpke pillanatról volt szó.
- De, és az a baj, hogy gondolkodás nélkül. Bárhol... bármikor. – felelte, s látszott rajta, hogy őt magát is megdöbbentik a szavak, amik elhagyták a száját.
- Szóval, ha most azt mondanám, Vegasba akarok menni, betépni és két joint tekerése között kinyögni neked az igent, belemennél? – kérdeztem hitetlenkedve, s míg a választ vártam, úgy éreztem nem is kapok levegőt.
- Az első géppel indulnánk az államokba, ha ez lenne a leghőbb vágyad, de azt hittem ezt te is tudod. – felelte kedvesen, s csak egyetlen dolog volt rémítő a számomra ebben az egészben, mégpedig az, hogy úgy tűnt, ő ezt az egészet betegesen komolyan gondolja.
- Őrült vagy. – hitetlenkedtem, de nem tudtam volna tagadni, sem előtte, se más előtt, hogy ha ez egyáltalán lehetséges, most még jobban magába bolondított.
- Na de drágám, hisz te is tudod, hogy a legjobb emberek mind azok!

***
nem tudom mit fogtok szólni , hogy
ismét itt vagyok , lehet azt , hogy;
"még van pofád feljönni wattpad-re?"
de ha érdekel , akkor igen , van és ez
lett volna az új rész ! :)
(tudom , kicsit rövid :( kommentet
nem elfelejteni)