The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 103

*Louis szemszöge*
Akármennyire is nem szerettem volna, az általam legjobban gyűlölt időszak hamarabb eljött mint vártam. Idő közben szünet lett az iskolában, Olivia pedig az ideje nagy részét nálam töltötte. Azóta az ominózus délelőtt óta nem beszéltünk a karácsonyról és bár próbálta leplezni, tudtam, hogy nem esik neki jól, hogy nem karácsonyozom vele. Akárhányszor valami karácsonyi reklám ment a tévében csak a száját tudta húzni és ez elszomorított, mert nem ezt érdemelte. Az, hogy nem vagyok hajlandó részt venni ebben az egészben, a valaha volt legnagyobb öntőség amit vele szemben elkövettem. Liv nem akart mást, csak azokkal tölteni a szeretet ünnepét, akiket szeret és ebbe az az átkozott Louis William „A világ legrosszabb barátja" Tomlinson is beletartozik. És csak ekkor jöttem rá, hogy én mi mindent veszítettem ezzel a cirkusszal, amit csináltam. Nem fogom látni azt a felettébb boldog, gyermeki mosolyt Olivia arcán az elkövetkezendő napokban. Nem fogja eldönteni, milyen karácsonyfánk legyen, nem fogja megmondani mi legyen a kaja, nem fogom hallgatni, ahogy dirigál, hogy hogyan díszítsük fel a házat és nem fogok fagyöngyöt tartani a feje fölé, hogy csak a formalitás kedvéért, az alatt is szenvedélyesen megcsókolhassam őt. Nem fogok, mert ez is épp olyan unalmas nap lesz, mint a többi. Mert úgy döntöttem, én kimaradok ebből, Olivia pedig engedett nekem. Nem erőltette, pedig ha megtette volna, lehet nem így alakultak volna a dolgok. Attól még, hogy nekem nincs családom, Liv megérdemelte volna, hogy boldog legyen a szerelmével karácsonykor. Ma csak a szülinapomat fogjuk ünnepelni. Semmi hangulat vagy fények, mert én így akartam. És tudom, nem változtatnék semmin, ha azt mondanám, megbántam, várhatok egy teljes évet, hogy rendbe hozzam ezt az egészet.
Ilyen gondolatok cikáztak 2017, december huszonnegyedikén, reggel hét óra tájékán a fejemben.
Oldalra fordultam és ekkor hirtelen elszorult a szívem, mert úgy éreztem nem érdemlem meg ezt az angyalt, aki most itt, mellettem, az ágyamban az igazak álmát alussza. Odanyúltam hozzá és az ujjaim külső részével óvatosan végigsimítottam kipirult orcáján, mire összerezzent. Lassan nyitogatni kezdte szemeit, ezek szerint nem aludt túl mélyen, ha ennyitől felébredt. Mikor tekintetünk találkozott lágy mosoly kúszott az arcára, majd álmos hangon megszólalt:
- Szia. – ez az egyetlen egy szó, szó szerint úszott a szeretetben, az áhítatban és a törődésben, ez pedig csak még jobban fájdított a szívemen. Annyira szerelmes, hogy vagyok képes megvonni tőle a boldogságot?
- Szia. – köszöntem vissza és kicsit közelebb csúsztam hozzá, hogy meztelen testeink összesimulhassanak. A tegnapi este szenvedélyes pillanataira gondoltam, amikor Liv a szájába vett és miután eljuttatott a csúcsra, én a nyelvemmel és az ujjaimmal tartotta őt extázisban majdnem fél órán keresztül. Nagyon elfáradt, ezért is lepett meg annyira, hogy ilyen hamar fölkelt, hiszen épphogy csak hozzáértem.
- Boldog szülinapot. – motyogta a nyakhajlatomba, miközben mosolyt csalt az arcomra az apró csókokkal, amiket a bőrömön hagyott.
- Ennél már nem is lehetne boldogabb. – hamiskás mosoly ült ki a szám szélén, mert tudtam, nem mondtam igazat. Már hogyisne lehetne? Ezerszer jobb lenne boldoggá tenni Oliviát és karácsonyfát díszíteni, mint azt ünnepelni, hogy megint egy évvel öregebb lettem. Hogy örülhet ennek bárki is? Miért ünnepeljük egyáltalán?

***

A napot egy-egy bögre forró teával indítottuk, amit az ebédlőasztalnál fogyasztottunk el, mint általában, Olivia elmondása szerint én csinálom a világon a legjobb teát. Látszólag nem igen hiányolta a karácsonyfát a lakásból, nekem viszont csak azon kattogott az agyam, hogy lehetek ilyen idióta? Liv mindent megtesz azért, hogy boldog legyek és bűntudatom volt amiatt, hogy én nem teszek meg minden tőlem telhetőt a mosolyért az arcán. Tartottam tőle, hogy ezt ő is így gondolja és azt hiszi, én nem szeretem annyira, mint ő engem. Pedig de. Szerettem, nagyon is. Csak nem gondoltam át a dolgokat, ami nem jellemző rám, most pedig már túl késő helyre hozni. Legközelebb jövőre ünneplünk karácsonyt. Nincs az a karácsonyi csoda, ami segítene rajtam.
- Min gondolkozol ennyire? – szakította meg gondolatmenetemet egy angyali hang, mire felé kaptam a fejemet.
- Semmin, csak elbambultam. Reggel van még. – füllentettem elhúzva a számat, mire kis mosolyra húzta a száját és fölállt, majd mögém sétált.
- Szeretnéd, hogy megmasszírozzalak? Hátha attól ellazulsz egy kicsit és nem töröd a fejed feleslegesen a szülinapodon. – tette kezeit a vállaimra, miközben a jobb fülembe suttogott, én pedig elvigyorodtam.
- Ha már ennyire szeretnéd, beleegyezem. – adtam be a derekam drámaian, mire felnevetett, majd masszírozni kezdett. Nem fért a fejembe, hogy hogy lehet azokban az aprócska kezekben annyi erő, de nagyon jól csinálta.
- Mikor kéred az ajándékodat? – kérdezte pár perc múlva, majd egy gyors mozdulattal, már a combomon is volt. Átkarolta egy kézzel a nyakamat, miközben én felhúztam a szemöldökömet.
- Olyan is van?
- Hát persze! – nevetett fel szem forgatva, majd felállt és a nappaliba sétált, ahol a táskája volt. Kivett belőle valamit, amit gyorsan a háta mögé is rejtett, majd visszasétált hozzám.
- Tessék. Boldog szülinapot! – mosolygott rám, miközben felém nyújtott egy kisebb csomagot. – Nézd el nekem, nem vagyok a csomagolás mestere. – kuncogott, míg én elvettem tőle az ajándékomat, amit napocskákkal tarkított csomagolópapír rejtett el előlem.
- Köszönök. – ajándékoztam meg egy szeretetteljes mosollyal. - Hogy hogy nem rénszarvasos vagy mikulásos? – érdeklődtem, miközben elkezdtem feltépni a papírt a cellux mentén.
- Nem ünnepled a karácsonyt, rémlik? – nem volt semmi megvetés a hangjában, az én torkomban mégis gombóc nőtt mondatától, hisz emlékeztetett rá, miből is maradok ki az idén.
- Ja, persze. – motyogtam, s csak ekkor vettem észre, hogy már ki is bontottam az ajándékomat. Egy fehér bögre volt az, de mikor megfordítottam, olyan érzésem támadt, mintha mindjárt szívinfarktust kapnék... de a jó értelemben.
Egy sötétszürke felirat díszítette, amit Times New Roman betűtípussal nyomtak rá:

„Te vagy az elveszett szívem menedéke." 

***
:)
remélem mindenki tetszését elnyerte a rész, én személy szerint szerettem ezt a fejezetet írni. 😊
kérlek a kommenteket ne felejtsétek, mit szóltok Louis ajandékához? és a bűntudathoz ami gyötri?
lots of love 🤓