The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 6

A pénteki kémiázás óta képtelen vagyok Mr. T szemeibe nézni anélkül, hogy elpirulnék vagy ne tudassam vele vigyorommal, hogy eszembe jutott a különóra. Ez elég nehéz volt így, hisz majdnem minden nap van vele órám a tesik miatt, de tekintve, hogy gesztusaim viszonzásra kerültek, nem igazán érdekelt. Néha csak egy-egy apró mosollyal, de volt, hogy egy kacsintással jelezte, hogy figyel rám és ettől tudat alatt, azt hiszem még jobban belé szerettem.

***

A következő pénteken hulla fáradtan igyekeztem a kémiaterem felé két barátnőmmel Eve-vel és Violettel, hogy beüljünk az utolsó óránkra.
Istenem, melyik idióta találta ki, hogy tesi után még legyen egy kémiánk? Ráadásul tudtommal felelés is lesz, ami remek, mert ismételten nem tanultam semmit, szokásomhoz híven.
Épp időben érkeztünk, mert ahogy beértünk a terembe, Mr. Tomlinson már állt is fel, hogy köszöntse a diákokat. Beültem az utolsó előtti sorba, Andy és Gus mellé, majd fáradtan a padra dőltem. Tudtam, hogy akkor van a legnagyobb esélye annak, hogy én feleljek, ha a tanár szemébe nézek, így inkább föl se emeltem a fejemet. A síri csendben hallottam, ahogy Mr. T lapoz egyet a tanárizsebkönyvében, mert a névsor abba volt felírva.
- Thomas itt van? – kérdezte egyszer csak, mire az első sorban ülők egy egyszerű „nemmel" válaszoltak. A félisten csak hümmögött egyet, majd tovább nézegette a neveket.
- Olivia Blue.
- Az Isten verje meg! – nyögtem fel halkan és fölemeltem a fejemet. – Igen? – kérdeztem unottan.
- Gyere ki felelni. – hívott Mr. Tomlinson rekedt hangon, mire én Gus-ra néztem.
- Miből kéne? – tettem szét a kezem, de végül csak fölálltam és kisétáltam a tanári asztal mellé. Ő felállt és felírta a táblára, hogy melyik oldalon kell kitölteni a munkafüzetben a feladatokat, majd visszaült a helyére.
- Na, mesélj nekem! – tette karba a kezét, majd rám nézett, jelezve, hogy minden figyelmét nekem szenteli. Elgondolkodtam, mert tényleg nem tudtam, hogy mit is vettünk a múlt órán, s bármennyire próbáltam visszaemlékezni, egyszerűen nem ment.
- Segítsen ki, tanár úr. – néztem mélyen a szemébe, ő pedig féloldalas vigyorra húzta a száját.
- Kérdésekkel? – érdeklődött.
- Az is jó, ha elmondja mi volt a legutóbbi anyag. – feleltem halkan. Ő erre felhúzta a szemöldökét, de végül sóhajtott egyet.
- Elég, ha beszélsz nekem a molekularácsról. – válaszolta. Nagyra nyitottam a szememet a meglepettségtől, mert őszintén szólva, nem emlékeztem semmilyen molekularácsra a múlt óráról.
- Na, most már jöhetnek a kisegítő kérdései. – mondtam enyhén kétségbe esetten, de próbáltam szórakozott lenni, mert amúgy én ilyen laza vagyok.
- Rendben, de így maximum csak hármas lehet a feleleted. – lapozott bele a füzetébe.
- A lába nyomát is megcsókolnám egy hármasért, tanár úr. – motyogtam, de azt hiszem, még így is túl hangos voltam.
- Mást is csókolhatnál. – kaptam válaszul, mire nagyra nyitottam a szememet. Nem voltam biztos benne, hogy tényleg ezt mondta vagy csak beképzeltem magamnak halk hangját, de felmerült bennem az elmezavar gondolata. - Ez egyszerű lesz. Mik találhatók a rácspontokban a molekularácsnál, Olivia? – kérdezte, és ahogy kiejtette a nevemet, azt hittem, összecsuklom előtte. Néhány másodpercig gondolkodtam, majd rávágtam.
- Molekulák, nem? – vontam föl a szemöldököm, mire ő bólintott és ismét a füzetére pillantott.
- Valóban. És milyen kötés tartja össze a rácspontokban lévő molekulákat? Elsőrendű vagy másodrendű. – kérdezte. Na, tipp-mix, Olivia, most legyen szerencséd!
- Elsőrendű. – feleltem bátran.
- Nem igazán. – ingatta a fejét. – A molekularácsos anyagoknak milyen az olvadás- és forráspontja? – jött a következő kérdés, de erre nem tudtam mit válaszolni. Fogalmam sem volt miről beszélt Mr. T. Próbáltam felidézni miket írtam a füzetembe, de semmi, semmi nem ugrott be.
Még öt percig szenvedtem odakint, ő próbált segíteni, de az agyam, mintha teljesen kikapcsolt volna.
- Ez elégtelen, Liv, sajnálom. – mondta halkan.
- Ja, nem kell! – legyintettem, de asszem' hangom enyhén flegma volt. Azzal pedig fogtam magam és visszasétáltam a helyemre.
Azon az órán, nem is csináltam mást a fekvésen kívül. Milyen köcsög egy tanár! Péntek van, hetedik óra, ráadásul tesi után és még van pofája feleltetni? - Ahh, faszért kell neked minden jött-mentbe beleszeretni, te ribanc! – korholtam le magam.

***

Pontban csöngetéskor, mindenki letette a tollát (mármint aki írt), Mr. T pedig egy bólintással jelezte, hogy pakolhatunk. Mindenki kitódult a teremből, de én szokás szerint majdnem utolsóként, azt hiszem valahol mélyen belül azt reméltem, van valami mondandója számomra.
Aztán egyszer csak annyit vettem észre, hogy valaki megragadja a kezem, amint az utolsó diák is elhagyta a termet. Azonnal megfordultam, de ekkor egy erős mellkasnak ütköztem.
- Szóval ma is átjössz kémiázni? – kérdezte ő, mire én haragos tekintettel felpillantottam rá. Ott akartam hagyni, mert valójában mérges voltam, de amint kék szemei találkoztak az enyéimmel, hirtelen minden dühöm elszállt.
- Persze.