The Chemistry Between Us - Louis Tomlinson Fanfiction

Chapter 54

*Louis szemszöge*
- Sajnálom. - nyöszörögte, mire én erősebben szorítottam őt magamhoz. Nem kérdeztem meg, mit sajnál és arra sem kényszerítettem, hogy tovább beszéljen. Minden, ami fontos volt, az az, hogy itt van. Rosszul volt és hozzám jött először mert megbízott bennem, mert még mindig érzett irántam valamit, ez pedig akkora reményt adott nekem, hogy szárnyalni tudtam volna, bár tisztában voltam vele, hogy messze vagyunk még attól, hogy rendben legyenek a dolgok.
Pár perccel később kicsit elhúzódtam tőle ő pedig felpillantott rám hosszú szempillái alól. Már nem sírt, de arca még mindig könnyes volt és köntösöm anyagát szorította. A kezéért nyúltam és óvatosan letekertem róla a papírtörlőt, ami idő közben átázott. Felszisszent, igen, biztos voltam benne, hogy fáj neki. Sebeit Betadine-val fertőtlenítettem le, majd gézzel tekertem körbe a karját.
Elpakoltam, ő pedig megvárt engem a kád szélén, ahol addig is ült.
- Tehetek érted még valamit? - érdeklődtem és ránéztem, de ő nem tette ugyanezt, csak lehajtott fejjel meredt maga elé. Feltételeztem, hogy hazamegy, gondolatban pedig a pokol legmélyebb bugyraiig átkoztam magam, amiért siettem, mikor el is húzhattam volna ezt a doktorosdit és akkor tovább maradt volna nálam.
- Fáradt vagyok, Louis. - felelte megtört hangon, az én szívem pedig nagyobbat dobbant az utolsó szó hallatán. És ekkor leesett. Nem magázott többé. Ismét Louis voltam. Az ő Louis-ja. Mérhetetlenül boldoggá tett. Nyeltem egyet és reméltem, hogy azért mondta ezt, mert itt akar maradni velem éjszakára. - Múlt csütörtök óta nem alszom, csak két-három órát esténként. - panaszkodott lebiggyesztett ajkakkal. Rossz érzés volt tudni, hogy miattam nem voltak nyugodtak álmai. Ki kell pihennie magát, ezt jól tudtam.
- Értem. – motyogtam. - Szeretnéd, hogy behozzak neked egy pólót? - nem faggattam az érzéséiről, még csak azt sem kérdeztem tőle, itt alszik-e, úgyis tudtam, mik a szándékai, meg hát örültem, hogy végre megnyugodott.
- Igen, kérlek! - a kilincs után nyúltam, de mikor meghallottam kétségbe esett hangját, azonnal megálltam. - Ne hagyj egyedül! - könyörgött, mire én fej rázva odaléptem hozzá és az arcára simítottam a kezemet.
- Nem foglak. Egy perc és itt vagyok. Rakd kicsit rendbe magad, én meg hozom a pólót. - suttogtam és nyomtam egy csókot a homlokára, mintha épp egy hosszú útra mennék, pedig csak a szomszéd szobába készültem.
- Rendben. - bólintott, így nyugodt szívvel léptem ki a helységből.

***

Míg Liv fogatmosott és átöltözött, én ágyneműt cseréltem, mert arra még nem jutott idő, múlt csütörtök óta. Na, nem mintha bármi másra jutott volna az önsajnálaton kívül!
Olivia besétált a szobába és körülnézett. Az egyik fehér pólóm volt rajta, ami a combja közepéig ért, s a mai napig megmelengette a szívemet a gondolat, hogy a pólómban alszik.
- Mit csinálsz? - érdeklődött halkan és közelebb sétált hozzám.
- Csak áthúzom az ágyneműt. - mosolyodtam el.
- Miért? - olyan ártatlanul nézett ki, ahogy a szoba közepén, lábfeje külső részén egyensúlyozott abban a hatalmas pólóban, amit ráadtam, hogy meg kellett mosolyognom.
- Mert mikor holnap elmész, én megint egyedül fogok aludni, de legalább az ágy olyan illatú lesz, mint te. – magyaráztam. Liv elgondolkodott, majd bólintott egyet és leült az ágy szélére. - Otthon ezért amúgy nem lesz balhé? Mégis csak elszöktél vagy mi.
- Anyáék vacsorázni mentek, a húgom meg a nagyszüleinknél van. - rántott vállat. - Majd azt mondom Lorinál vagyok. - felelte, pont mikor végeztem. Befeküdt az ágyba én pedig jól betakartam őt, majd befeküdtem mellé. Az ellenkező irányba volt fordulva és nem tudtam, hogy akarja-e, hogy hozzá érjek. Hosszú másodpercekig feküdtünk így mozdulatlanul, síri csöndben, azt hittem elaludt, de aztán egyszer csak megszólalt:
- Eltekinthetnénk attól, hogy a tanárom vagy és átölelnél? - kérdezte halkan, mire én lágy mosolyra húztam a számat.
- Hát persze, édesem. - csókoltam a hajába és szorosan átöleltem a derekát, miközben hátához simultam. Mindkettőnk száját egy jóleső sóhaj hagyta el, mire halkan fölkacagtam, majd dús hajába fúrtam az arcomat és mélyen beszívtam mámorító illatát.

***

*Olivia szemszöge*
Reggel mikor fölkeltem hirtelen azt sem tudtam hol vagyok. Kellett egy kis idő, míg rájöttem hogy az ágy, amiben akkor feküdtem, Louis ágya. Felemeltem a fejem és ekkor láttam, hogy egyedül vagyok. Péntek volt, azt hiszem és volt egy olyan érzésem, hogy nekem már rég suliban lett volna a helyem. Na, de várjunk!... Louis hol van? Felültem és ekkor megpillantottam egy írólapot az éjjeli szekrényen, amit cifra kézírás díszített. Kézbe vettem, majd megdörzsölve a szemem olvasni kezdtem:

„Mikor ezt olvasod, én már nem leszek itthon. 
Úgy gondoltam, pihenésre van szükséged, így nem
ébresztettelek fel.  Ma nem kell bemenned, ne aggódj,
mindent elintézek, leigazolom neked ezt a napot.
Cserébe pihenj sokat!  Tea van főzve neked
egy nagy bögrével a konyhában, érezd
magad otthon nyugodtan. Örömmel töltene el,
ha megvárnád, míg hazaérek, de akkor sem fogok
megharagudni, ha elmész, megértem.
Legyen szép napod!

Őszinte szeretettel: Louis"